Kant történelemfilozófiai emberképe

Kódolt fejlődés
Kant a Világpolgár esszében hangsúlyozza, hogy az ösztönök uralta, „vadság” állapotában az ember egyfajta célnélküliségben létezett, amely „hanyagságot és tétlen
elégedettséget” eredményezett. Ez az állapot a filozófus szerint a természet adta képességeket (racionális gondolkodás, az ész használata) visszatartja, ezért a természet kényszerítő erővel hat az emberre, hogy „felnőjön önmagához”. Az emberi fejlődés tehát a természet akarata, de Kant még ezen is túllép, amikor azt feltételezi, hogy az embernek ezen saját erejéből kell ezen végigmenni, a saját eszével kell megszereznie az állati léten túlmutató képességeket, saját magának kell tökéletessé forrni, amely tökéletesség a filozófus meglátása szerint az önbecsülés kialakítása lesz. Nagyon hasonló fejlődési kép
mutatkozik meg a Kezdet esszében, miszerint az ész megjelenésével az ember ráismert, hogy a természet célja ő maga, ebből következően egyrészt más természeti élőlények
alárendelődnek az ő akaratának, másrészt egyenrangúvá válik minden más eszes lénnyel. Ugyanebben az írásában szintén említi a képességek (például állás, járás,
gondolkodás) saját erőből történő megszerzését is, amely egységes emberi fejlődésképet mutat a két szöveg alapján.…