Petőfi Sándor

A főszereplő, Szilveszter a világot egy szőlőszemhez hasonlítja, melynek a megéréshez napsugarakra van szüksége. A világnak is szüksége van olyan emberekre, akik segítik a nép kiteljesedését, hogy elérje a teljes szabadságot és egyenlőséget. Ezek a „napsugarak” akár a költők és írók is lehetnének, akik műveikkel utat mutatnak az embereknek és segítik a felemelkedésben. Szilveszter is egy ilyen napsugárnak érzi magát, egy olyan léleknek/költőnek, akinek fel kell tennie az egész életét a világ formálására, mégsem fogja majd látni eredményét, hiszen tettei/művei majd csak a jövő generáció számára nyerik el értelmüket.
A műben a meg nem értettség is nagy szerepet kap, mely párhuzamba hozható Petőfi életrajzával is. Az 1848-as szabadszállási választáson indult a költő, viszont vesztett, mivel programbeszédében „gyalulatlan deszkáknak” nevezte a polgárokat és fejlesztést ígért. Ezzel jelentős mértékben csökkent a népszerűsége, hiszen az akkori nép ahelyett, hogy belátták volna igazát, sértésként könyvelték el a megjegyzést.
 Szerelmi költészet
Petőfi szerelmi költészete mindhárom korszakában jelen van. Egyik legkiemelkedőbb szerelmes verse a 3. korszakban íródott „Szeptember végén” mely a romantika szerelemképét is meghatározó mű.
Ebben a versben is megjelenik a tél, egyben az elmúlás toposza – „De látod amottan a téli világot? /Már hó takará el a bérci tetőt”
A versbeszélő arról mereng a versben, hogy mi fog a jövőben történni a jövőben, amikor ő már nem lesz, ki fog-e tartani mellette a szerelme, meg fogja-e gyászolni.

…