Reneszánsz

A zene előadási gyakorlata
Az Ars nova (késő középkori zenei irányzat) előadási gyakorlatában a homogén hangzású együttesek ismeretlenek voltak. A reneszánsz zene korai időszakában nagyjából hasonló volt a helyzet. A világi és bizonyos egyházi műfajok ekkor ugyanis jórészt még megőrizték a cantilena (dallam) -szerkezet jellemző vonásait, s ezek inkább az ellentétes hangszínek együtthangzásában érvényesültek. A 15. század közepétől érezhetően változott a hangzási eszmény. Általánossá vált a négyszólamúság, amely legtisztábban az énekhangok szólamrendjében érvényesültek.
Capella- Hangszerkíséret nélküli többszólamú kórusműre, annak előadásmódjára, illetve előadóira egyaránt utalhat.
A hangszerek valamennyi szólamot játszották, erősítve, illetve színezve azok hangzását.
Csak a fontosabbnak ítélt szólamot (szólamokat) játszották, pl. a tenorszólamban vezetett cantus firmust. Ennek (ezeknek) egyidejű éneklése ilyen esetekben el is maradhatott.
Vokális művek tisztán hangszeres előadása is lehetséges volt.
Madrigál : Többszólamú dal; középkori zenében többszólamú kórusmű; romantikus, rövid szerelmes dal; pásztordal.
Cantus Firmus: több szólamú zenében az alapul szolgáló dallam.
Németalföldi reneszánsz

Jan van Eyck
Maascyckben született, holland földön. Testvéréről, Hubertről keveset tudunk; a legutóbbi időben még az a feltevés is felmerült, hogy talán valójában nem is élt, noha az ő neve is ott áll a két testvér közös alkotásán, a genti oltáron. Ezt a föltevést azonban valószínűleg el kell vetni. Janról több adatunk van ugyan, de azért még az ő születése idejét sem ismerjük pontosan. Tudjuk viszont, hogy 1422 és 1425 között fontos tisztséget töltött be Bajor Jánosnak, Hollandia grófjának udvarában, és Hágában több képet festett számára. Gazdája halála után Jó Fülöp burgundi herceg vette pártfogásába, és az ő udvarában is megtartotta korábbi rangját. 1432-ben fejezte be az Isten Báránya genti szárnyasoltárát, melyet bátyjával kezdett el festeni.

Németalföldi reneszánsz
Van der Weyden alkotó szelleme, mely kevésbé törekedett eredetiségre és leleményre, mint a Van Eycké, nem is annyira a sokalakos színpadszerű kompozíciókban nyilatkozott meg, hanem inkább a Madonnát és Gyermekét ábrázoló táblaképen. Jan van Eyck Madonnái díszesen felöltöztetett fiatal leányok, akik egy székesegyház belsejében járnak-kelnek, vagy pedig kőből faragott trónon foglalnak helyet. Van der Weyden Madonnái sokkal inkább evilágiak. Érdemes rámutatni, hogy a flamand művészet fő alkotásai közül sok Spanyolországban került elő, ahova még Németalföld spanyol megszállása előtt szállították őket.
…