Az eutanázia erkölcsi és jogi megítélése

Epilógus
A kutatásom előtt határozott véleményem volt az eutanáziáról, az emberi méltóságra hivatkozva egyértelműen az eutanázia mind a passzív, mind az aktív formáját támogattam. A határozottságom megingott, miután több könyvet, cikket és rengeteg eltérő véleményt olvastam a kérdésről. Rájöttem, hogy a megítélése nagyon sok mindentől függ, de leginkább az egyének megítélésén alapul, és szerintem ezért nehéz jogilag szabályozni. A legtöbb ellenérv, amit olvastam az volt, hogy nincs joga az embernek beavatkoznia a halál természetes folyamatába. Véleményem szerint azonban nemcsak az számít beavatkozásnak, hanem az is, amit az élet meghosszabbítására különböző emberidegen műszereket és készülékeket alkalmaznak.
A szörnyű valóság az, hogy a végstádiumban lévő és gyógyíthatatlan betegek a kórházakban szinte teljesen elvesztik emberi mivoltukat, nemcsak a méltóságukat. Az orvosoknak a laboreredmények, gépek, leletek és mérőműszerek testesítik meg a beteget, ezek kerülnek a figyelem középpontjába. Az beteg mögött élő ember egyedül marad. Számos kórházban ezekkel a betegekkel távolságtartóan viselkednek. Naponta tisztába teszik őket, megetetik, megitatják és megfürdetik őket, de másra nem futja az orvosok és ápolók idejéből.
Néhány esetben az is előfordul, hogy a hasznosság, a költséghatékonyság kerül a középpontba. Szükség van a beteg ágyára a zsúfolt és túlterhelt kórházakban, és a terminális állapotban lévő beteg már „hasztalan,” alkalmazható az eutanázia.
A család számára is terhet jelent a beteg ápolása. …